Pánczél Petra
kortárs
Izgalmas vonaljátékok, magányos figurák
Jubileumi kiállítása nyílt Németh Miklós grafikusművésznek az Apáczai Művelődési Központ galériájában. Az apropót az adta, hogy az alkotó idén 55 éves. A születésnapot pedig mivel is ünnepelhette volna meg jobban, minthogy kiállításra invitálta barátait, ismerőseit.
kortárs
Színes, abszurd, mégis szerény
Néhány hónapja tért vissza Skóciából Zalaegerszegre Kajos Anna Zsófia képzőművész. Az elgini Moray School of Art egyetem képzőművészeti karának egykori hallgatója, most a Liszt-iskola galériájában mutatja be alkotásait.
életmódi
Megbetegíthet-e a lélek?
Van, akinek a hasa fáj, másoknak a feje, háta, válla. Sokakat asztma gyötör, de krónikus fáradságról is egyre többen panaszkodnak. Az emberek hajlamosak egyik orvostól a másikig menni, és bizony előfordul, hogy a tartós fájdalom, vagy rossz közérzet ellenére nincs konkrét diagnózis.
olvass!
Csengey-kötet kiadatlan versekből
A Legyen Zala! pályázat zsűrizett alkotásai olvashatók és láthatók a Pannon Tükör legfrissebb lapszámában, melyet a közelmúltban mutattak be a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.
közélet
Korona szállóból Korona Szalon
Korona Szalon néven adták át a megújult Korona szállót, vagy, ahogy sokan ismerték, az egykori KISZÖV székház épületét. A Kazinczy tér 11. szám alatt álló házat a Modern Városok Program keretében rekonstruálták az elmúlt hónapokban.
Felavatták a Korona Szalont
Korona Szalonként működik tovább a felújított Korona szálló, vagy ahogy sokan ismerik, volt KISZÖV székház.
egyszervolt
Háry Emma múltja a Czobor-hagyatékban
Hamarosan megnyílik a Göcseji Múzeum új állandó kiállítása, és ugyanezen a napon posztumusz díszpolgári címet kap Czobor Mátyás, a város 1918-36 közötti polgármestere. A két dolog annyiban függ össze, hogy az új kiállítás részletesen foglalkozik az egykori városvezető személyével, hivatali időszakával.
életmódi
Tanuljunk meg együtt élni a varjakkal
Az utóbbi időben lehet, hogy sokaknak eszébe jutottak Arany János elhíresült sorai: „Künn egy varju mondja: kár! Hess, madár!” A belvárosban fészkelő varjak hangos károgása csak egy dolog. Sokakat inkább a „bombázás”, vagyis a folyamatosan potyogó, és a járdákat is elcsúfító ürülék zavar. Különösen igaz ez a színház környékére, a Kossuth utca egykori Ifjúsági Áruház előtti szakaszára, és azokra a városrészekre, utcákra ahol sok a platánfa.
köztér
Felújítás alatt az egykori SZMK épülete
Elkezdődött az SZMK épületének felújítása. A Kosztolányi téri volt Szakszervezetek Háza már évek óta üresen áll, jövőbeni funkciója sokig kérdéses volt. Az épület állaga pedig egyre romlott.
oktató
Tematikus kiállítás a Föld napján
Három részelemből álló, de egy tematikus egységet alkotó kiállítással ünnepelte a Föld napját a Zrínyi Miklós Gimnázium. Mint ismert, a világnapra minden év április 22-én kerül sor, felhívva a figyelmet a bolygó természeti értékeire és a környezet megóvására.
hanghatás
Sziámi dalok Világegyetemista módon
Bár a Világegyetemista című dalban felmerül a kérdés, hogy „Hogy lettél te egyszerre csak ennyire régi? Hogy lehet így élni?”, az egykori Sziámi együttes szövegei ma is nagyon aktuálisak. A zenében rejlő sokféleség most is éppúgy vonzza a közönséget, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Na, és a csapat egykori tagjaiban is bőven van még spiritusz.
Puccs az apátia ellen - Beszélgetés Tóth Norbert képzőművésszel
Van valami vicces paradoxon abban, ha egy ókori sztoikus filozófiára reagáló művészeti installációnak a Puccs nevű kiállítóhely ad otthont. Mert akkor az alkotó – valamiféle manipulatív művészeti cselszövés révén – arra szeretné rávenni a nézőt, hogy hirtelen felindulásból vonuljon apátiába? Vagy éppen ellenkezőleg: vegye végre észre, hogy a cselekvés hiánya, a világ történéseibe való "bölcs" beletörődés, egyfajta merénylet önmagunk ellen.
kortárs
A víz a festészetben is fontos téma
A kilencvenes évek eleje óta minden év március 22-én a figyelem középpontjába kerül a víz, hiszen ekkor ünnepeljük a víz világnapját. Természetes, hogy ilyenkor környezetvédelmi szempontból beszélünk a kérdésről, ám néha érdemes más nézőpontból is körbejárni a témát. Mondjuk, hogy mit jelent a víz a képzőművészet számára; legyen szó szimbólumról, vagy a festészet számára fontos anyagról.
népies
Zalai táj szőlőheggyel, pincével
A zalai ember alapállapota, hogy van hegye. Nagyjából ezzel a „tételmondattal” indult a Múzeumi Esték rendezvénysorozat legutóbbi előadása, mely a szőlőhegyek rejtett világába kalauzolta a hallgatóságot.
egyszervolt
Kapcsolatfelvétel Herszonnal; több mint 60 éve
Az elmúlt napokban sokszor hallottuk a híradásokban Herszon nevét, ezúttal háborús kontextusban, hiszen az orosz csapatok elfoglalták a Dnyeper torkolatánál fekvő kikötővárost. Normális esetben viszont arról is szólhatnának a helyi hírek, hogy 60 esztendős a Zalaegerszeg-Herszon közötti testvérvárosi kapcsolat, ami 1962-ben vált hivatalossá. A landorhegyi városrész is ekkoriban kapta a Herszon lakótelep nevet.
egyszervolt
Vénusz-szobor, Borostyánkő út és római érmék
Egy római kori Vénusz-szobrocska töredékével, rengeteg 2-4. század közötti pénzérmével és más korabeli használati tárggyal gyarapszik a Göcseji Múzeum gyűjteménye. Az intézmény régészeti osztályának munkatársai az ókori Salla, vagyis Zalalövő területén végeznek próbafeltárásokat a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének megbízásából.
A. Tóth Sándor kiállítása
A. Tóth Sándor BUÉK Tóthék című kiállítása a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.
kultúra
Avantgárd is és nemzeti is
Az európai avantgárd egyik jeles hazai képviselőjének, A. Tóth Sándor festő- és bábművésznek állít emléket az a tárlat, mely a napokban nyílt meg a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A művész – annak ellenére, hogy évtizedekig élt, tanított és alkotott Pápán – hazánkban mégis kevéssé ismert.
oktató
Érzékenyítő foglalkozások diákoknak
Február 25-én, vagyis a kommunizmus áldozatainak emléknapján középiskolásokat vártak a Mártírok úti Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelyére. Az épületben 1950-56 között az ÁVH megyei parancsnoksága működött. A Göcseji Múzeumhoz tartozó kiállítóteret 2017-ben avatták fel.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Izsák Iskola Dús László Galéria - Csácsbozsok (7), Horváth Zsuzsanna polgármester (8), Németh János keramikusművész (29), Foglalkoztatásfejlesztés (8), Köszöntés (13), Gősfa (3), Soltis Lajos Színház Művelődési Egyesület (4), Molnár András (37), Gyújtogatás (1), Paksy Zoltán (41), Terménykereskedelem (1), Esélyegyenlőség (3), Közlekedik a család (1), Balaton Vívóklub (1), Karnevál (6), Avashegy (1), Vállus (4), karate (1), Felszentelés (4), védelmi ipari fejlesztések (2)