Peresztegi Imre vezérigazgató
gazdaság
Kutatás-fejlesztéssel a növekedésért
A ZÁÉV Zrt. 2019-ben fennállásának 70. esztendejébe lépett. Az ország egyik meghatározó építőipari kivitelező nagyvállalata a jubileum évében a 2018. évi közel 72 milliárdos nettó árbevételével a megyei TOP 100-as rangsorban az első helyet is megszerezte. A közelmúltban átadott új Puskás Ferenc Stadion kivitelezésében való részvételével pedig az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb építőipari projektjében tehette le névjegyét a zalaegerszegi székhelyű vállalat.
közélet
Adományból bútorok a váróterembe
Várótermi padokkal, asztalokkal, fogasokkal gazdagodott a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház onkológiai osztálya, amely a közelmúltban költözött be Pózváról a központi telephely szívcentruma, valamint a felújított F-épület negyedik emeletére. A beruházást az idén 70 éves fennállását ünneplő ZÁÉV Zrt. közel 3,5 millió értékű adománya tette lehetővé.
gazdaság
A magasépítési projekteken át a szakemberképzésig
A ZÁÉV Építőipari Zrt. jogelődjei működésével együtt, 1949-es alapításától kezdve az ország egyik meghatározó építőipari kivitelező vállalata. A zalaegerszegi székhelyű cég fontos értéke Zala megyének is, gazdasági súlya, a foglalkoztatásban betöltött illetve a szakképzésben vállalt szerepe révén, ahogy társadalmi felelősségvállalása tekintetében is. A jövőre 70 éves vállalat méltó helyet kíván elfoglalni a zalai beruházások megvalósításában is.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Bike Safe (1), Nagykanizsai Kampusz (1), túraútvonalak (13), Házibuli (1), Őszi Borparádé és Zalai Gasztro Party (1), Betlehemi Műsor (4), NMI Művelődési Intézet Nkft. Zala Megyei Igazgatósága (1), Keszthelyi Asbóth Sándor Szakképő Iskola és Kollégium ISK (3), Punnany Massif koncert (1), Zalakaros - Nagykanizsa és körzete (5), Demjén Ferenc (2), dr. Káldi Dávid (9), TOP 100 (4), bélyeggyűjtők (1), Pótszilveszter (8), Dzsungel könyve (1), TÓTSZENTMÁRTON (1), Köztisztasági akció (2), Csukás István Általános Iskola (1), Képzel riport - szimfonikus szuperkoncert (2)