Fotó
Művészeti gimnazisták év végi kiállítása
Kiállítás nyílt a zalaegerszegi Ady-iskola művészeti gimnazistáinak idei munkáiból.
Kapiller Imre levéltárosnak állítottak emléket
Felavatták Kapiller Imre levéltáros emléktábláját az MNL Zala Vármegyei Levéltárának folyosóján.
Ef. Zámbó István Kis életmű - Kiállítás
Ef. Zámbó István Munkácsy-díjas képzőművész, érdemes művész Kis életmű című kiállítása látható a Keresztury VMK Gönczi Galériájában.
kultúra
Négy az egyben fotókiállítás
A Zalaegerszegi Fotóklub tagjainak fényképeiből nyílt kiállítás november 21-én az Apáczai Művelődési Központban. A képek december 19-ig láthatók nyitvatartási időben.
Kiállítás Kajos Anna Zsófia alkotásaiból
A zalaegerszegi Gönczi Galériában nyílt tárlata a fiatal alkotónak.
Farkas Ferenc 65 - ünnepi kiállítás nyílt
Zalaegerszegen a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben látható a jubileumi tárlat.
Csuti Tibor kiállítása a Panoráma galériában
"Még több tűz..." címmel nyílt kiállítása Csuti Tibor fazekasnak a gébárti galériában.
egyszervolt
Magyar fotográfia napja: szőlőhegyi jelenet és Ferenc József lovon
Kevesen tudják, hogy augusztus 29-én ünnepeljük a magyar fotográfia napját. 1840-ben ugyanis ezen a napon készült hazánkban először olyan fotó (egy dagerrotípia), mely szabadtéri eseményt ábrázolt. Mint az az Országos Széchenyi Könyvtár honlapján olvasható, a kutatók eddigi ismeretei szerint a jeles dátumig csak műtermi – jórészt portrékat és családi fotókat ábrázoló – képek készültek Magyarországon.
Varga Bálint Tamás kiállítása
Varga Bálint Tamás képzőművész Együttállás című kiállítása a Gönczi Galériában
Szabolcs Péter 80 - kiállítás a VMK-ban
Jubileumi kiállítása nyílt Szabolcs Péter szobrászművésznek 80. születésnapja alkalmából.
interjú
Ötvenöt éves kincs(es)
Régen volt már az természetes, hogy a mesterség apáról fiúra száll. A digitális kor, az okostelefonok világa bár a képiségre épít, mégis éppen a fényképészek megélhetését nehezíti. Ezért duplán is ritka egy olyan stabil családi vállalkozás, mely már a harmadik generációt vonzza és fotózás a profilja. Az 55 éves Kincses-műhelybe látogattunk.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Sajtóbejárás (2), disznóvágás (2), kerámia- és gobelinkiállítás (2), dr. Tóth József nyugalmazott intézetigazgató (1), civil nap (2), Bokor Norbert csontkovács (1), Trianon 100. évfordulója (10), ART UDVAR (5), Erdély (4), Új mentőállomás (1), Kerékpár-regisztráció (1), Hulladékgyűjtés (7), Ásatások (1), Mobil Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia (5), akadályfutóverseny (2), Zalaegerszegi Tankerület (17), Lenti (335), Kovács Ákos (2), Béke-Shalom Baráti Társaság (13), Közterület (23)