Elekes István polgármester
közélet
Cserszegtomaj: Cselekedni kell!
Az önkormányzat és költségvetési szerveinek idénre szóló bevételi és kiadási főösszegét még a január végén tartott képviselő-testületi ülésén 846 millió forintban határoztuk meg. A garantált bérminimum és a minimálbér emelése miatt viszont a „lefinanszírozás” kérdése egyelőre nehezen átlátható. A kapott bértámogatási források nem nyújtanak fedezetet a kifizetések 70-80 százalékára, kezdte a beszélgetést a települési büdzséhelyzet ismertetésével Elekes István, Cserszegtomaj polgármestere.
közélet
Cserszegtomaj ténykedése
A járványhelyzet változó erősségű, de jókora tehertételt jelent a nagyközségnek. A meredeken emelkedő betegszám aggasztó. Egy-egy óvodai csoport és iskolai osztály működésének átmeneti felfüggesztését, a digitális tanrend ideiglenes bevezetését is a szükséghelyzet kényszerí-tette ki. A kormány átgondolatlan, kapkodó, késlekedő lépéseit és hiányos kommunikációját elkerülendő, mi időben, korrektül tájékoztattuk a szülőket, hogy megőrzés szintjén ellátjuk majd gyermekeiket. Nem értjük, hogy az ilyen típusú döntéseket a kormányzat miért nem a felelősséget vállaló polgármesterekre bízza. Minden egyes járványhullámban egyre többen veszítik el a munkahelyeiket. Akinek sikerült megőriznie az állását, azt minden erőnkkel támogatni igyekszünk. Az on-line oktatás digitális eszközbeszerzését az első hullámban segítettük azoknál, akiknek erre szükségük volt. Sok magánszemély is örökbe vagy tartós használatra ajánlotta fel régebbi típusú, de használható gépét egy-egy helyi diáknak. A második hullámban már nem érkezett ilyen felkérés – foglalta össze a járványhelyzet lépéseit Elekes István polgármester, akit a költségvetés összeállításáról faggattunk.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Várostörténeti tárlat (1), Nemesboldogasszonyfa (1), Ijászpark (3), Új uszodakomplexum (7), Zala-Vas (1), Balaton Beach Bar & Grill (2), Román bűnbanda (1), dr. Káldi Dávid (9), szorongás (1), Intézményesített betegápolás (1), Angels Club & Bar (6), Művelődési Központ előtti szabadtéri szinpad (1), Képzés (5), Diákmunka (2), Principális-völgy (1), Simándy József (2), Zöld gazdaság (3), Kávé (2), Delta Retro Music Factory (1), Traccsparti (19)