Csány László tér
közélet
A Deák-, és a Csány téren ünnepelték március 15-ét a zalaegerszegiek
A hagyományokhoz híven március 15-én előbb a Deák téren, majd a Csány László téren emlékezett meg a zalaegerszegi önkormányzat az 1848-as forradalom kitöréséről, az első magyar kormány tetteiről és a szabadságharc hőseiről.
közélet
Az aradi vértanúkra emlékeztek
Az Aradon és Pesten 1849. októberében kivégzett vértanúkról emlékeztek meg Zalaegerszegen a Csány téren, a szintén mártírhalált halt Csány László, egykori közlekedésügyi miniszter 1931-ben emelt szobránál.
Október 6-i programok és forgalomkorlátozás
Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján több program is várja az érdeklődőket. A délutáni megemlékezés miatt pedig ideiglenes forgalomkorlátozásra is számítani kell a belvárosban.
közélet
Emlékezés az aradi hősökre
173 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hős honvédtisztjeit. Az aradi vértanúk: Knézich Károly, Leiningen-Westerburg Károly, Damjanich János, Török Ignác, Aulich Lajos, Nagy-Sándor József, Láhner György, Poeltenberg Ernő, és Vecsey Károly – ők kötél általi halállal haltak meg.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Véradó hét (3), Angyali iránytű -Theta Healing, Energiagyógyászat (1), Örkény István Színház (1), Németh Ágnes megyei elnök (1), Farkas Zsolti (1), Patent Security Zalaegerszeg (1), Karácsony (47), Hodánics Péter református lelkész (8), Dankó Klub Nagykanizsán (1), AVL járműmérnöki központ (1), Aranyod (9), Eltűnt személy (1), Pap Lajos (2), Koncertek (127), Bedő Sándor festőművész (2), 7 Vezér Történelmi Kalandpark (1), Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (1), Energiahatékony Önkormányzat díj (1), Tvrtko (6), Tudatos fogyasztói magatartás (1)