Rövidhírek
Sikeres aláírásgyűjtés
Két kérdésre vártak választ: egyetért-e az állampolgár azzal, hogy az országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról és a vagyonjuttatásról szóló törvényt, és egyetért-e azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?
Az országos akció zalai, zalaegerszegi vonatkozásáról sajtótájékoztató keretében adott tájékoztatást dr. Csidei Irén az 1-es számú választókerület közös ellenzéki országgyűlési képviselő-jelöltje. Mint fogalmazott, sikeres aláírásgyűjtésen vannak túl, mind a két kérdésre közel kétezer aláírást gyűjtöttek december 18-tól. Zalaegerszegen kívül a választókerület nagyobb településein is várták az állampolgárokat és a részvételüket az aláírásgyűjtésen sikeresnek értékelte.
Dr. Csidei Irén köszönetet mondott mindenkinek, aki aláírta az íveket és támogatásáról biztosította az ellenzéki pártokat. Megköszönte a pártok aktivistáinak a munkáját is. Bejelentette, hogy Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt amint felgyógyul a koronavírusfertőzésből (amely esetében enyhe lefolyású), Zalaegerszegre látogat és felkeres több zalai települést is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben