Rövidhírek
Nem bírta megállni, jogosítvány nélkül vezetett
A vádlottal szemben, aki jogosítvánnyal soha nem rendelkezett már korábban is folyt büntető és szabálysértési eljárás, az első esetben eltiltás hatálya alatti, míg másodszor engedély nélküli vezetés miatt. Ezek okán a férfit a bíróság újra eltiltotta a járművezetéstől, a vádlott azonban ezzel nem törődve több alkalommal is volán mögé ült.
Illusztráció
2023. december 19-én délelőtt Zalaegerszegen, majd 2023. december 30-án Pacsa és Zalaapáti között közlekedett személygépkocsival, amikor rendőri intézkedés alá vonták. Ezt követően nyomban gyanúsítottként hallgatták ki a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon. A férfi újév napján Zalaapátiban, január közepén pedig Szentpéterúr és Nemesrádó között autózott, mikor elkapták a rendőrök és őrizetbe vették.
Miután a vádlottat 2024. január 17-én elfogták, a Zalaegerszegi Járási Ügyészség 2024. január 19-én bíróság elé is állította, a Zalaegerszegi Járásbíróság pedig egy órán belül jogerős ítéletet hozott. A férfit bűnösnek találta 4 rendbeli járművezetés eltiltás hatálya alatt bűntettében, ezért halmazati büntetésül 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette, továbbá 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.
Az ítélet jogerős - tájékoztatott dr. Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. Prószafesztiválra -
rovatunk hírei
Zalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. Prószafesztiválra top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretében