Rövidhírek
Jubiláltak a kertbarátok
Mint fogalmazott, az önkormányzat fontosnak tartja a város közéletében a hagyományőrző egyesület tevékenységét. A polgármester megköszönte a lokálpatrióta közösség munkáját és az 50 éves jubileum alkalmából emléklapot adott át Mrakovics Miklósnénak, az egyesület elnökének.
Tolvaj Márta alpolgármester a kertbarát egyesület elmúlt évtizedeinek eseményit idézte fel „A Kertbarátság 50 éve” című kiadvány alapján. Mint mondta: a civil szervezet példát mutat, felhívja a figyelmet a kertkultúra fontosságára, tudást örökít meg, hidat épít a generációk között. Mikszáth Kálmán gondolatait tolmácsolta „a föld a létünk része, ajándék…”. A kertbarátoknak köszönhetően egyre gazdagodik a helyi termékek kínálata, melynek piaca népszerűségnek örvend Zalaegerszegen.
A hagyományápoló kertbarát egyesület részt vesz az egészséges táplálkozással kapcsolatos ismeretterjesztésben is, gasztronómiai programjaik segítségével. A kertek terméseit, virágait pedig kiállításokon láthatja a város lakossága. Jelenleg az egyesületnek 63 tagja van, a szervezet nyitott, minden érdeklődő jelentkezőt felveszi tagjai sorába.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Konferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke között -
rovatunk hírei
Konferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke között top 10
Visszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnZalai gólyamentés gyors összefogássalMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform iroda