Rövidhírek
Ismét Pannon Tükör
Szólt a megjelentekhez dr. Gyimesi Endre, a Pannon Írók Társaságának elnöke is, aki köszönetet mondott azoknak a szerkesztőknek és íróknak, akik 22 éve létrehozták az irodalmi kiadványt és azóta is hűségesek a Pannon Tükörhöz.
A megjelent írásokkal kapcsolatban többek között elhangzott: ritkán fordul elő, hogy egy lapszámban jelenjen meg apa és fia írása, ez most megtörtént, Miklya Csanád és Miklya Zsolt dolgozatát is olvashatják az irodalmat kedvelők. Úgyszintén Bodolay Géza harmincegy leírt mondatát, Kemény Gabriella, Nagy Izabella, Kerék Imre verseit. A most megjelent számban Szemes Péter három írása található, a drámamelléklet vendége pedig ezúttal Zalán Tibor. A kiadványban az első oldaltól a hátsó borítóig a közelmúltban elhunyt zalaegerszegi festőművész, Bedő Sándor illusztrációit találhatják.
Az kiadvány bemutatóján bejelentették, hogy Kaj Ádám főszerkesztő egy elnyert pályázattal külföldre megy, az új főszerkesztőt a közeljövőben mutatják be.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben