Vezető hírek
közélet
Lenti lépésről lépésre fejleszt
A Lenti Termálfürdővel és Szent György Energiaparkkal közvetlen összeköttetésben lévő, egész évben üzemelő Thermal Hotel Balance**** felépítésével a város hosszú évekre megalapozta a helyi turizmus fejlesztésének irányvonalát. Van a városvezetésnek további célja az idegenforgalom fejlesztésére? – kérdeztük Horváth Lászlót, Lenti város polgármesterét.
közélet
Költözhet a McDonald's
A pláza és a sportcsarnok szomszédságába költözhet hamarosan a McDonald's. A gyorsétterem McDrive-ként működik majd tovább. A döntés a legutóbbi közgyűlésen született, többek között erről is beszámolt az ülést követő sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere.
közélet
Emlékezés a holokauszt mártírjaira
A hagyományos gyertyagyújtással vette kezdetét vasárnap délelőtt a holokauszt 73. évfordulója alkalmából rendezett gyászmegemlékezés. A Zalaegerszegi Zsidó Hitközség és az önkormányzat közös ünnepségére az egykori zsinagógában, vagyis a Városi Hangverseny -és Kiállítóteremben került sor.
közélet
Ünneplőbe öltözött a 770 éves Keszthely
Keszthelyen június első hétvégéje megmutatta, hogy a város a színes programjaival milyen vonzerőt képes teremteni. Tömegek látogattak a 4 napon át tartó eseményekre, melyeket város napja jegyében rendeztek, a település idén 770. születésnap tiszteletére.
közélet
Vidám fesztivál Alsópáhokon
Helyi térségi és sztárfellépők is vendégei voltak a rengeteg kísérő rendezvénnyel szervezett alsópáhoki falunapnak június második szombatján. A délelőtt a mozgásé, a délután a tűzoltóversenyé, a népzenéé, a néptáncé és a sporté, az este az új sportlétesítmény avatásáé és az önkormányzati kitüntetések átadásáé volt, éjszaka pedig a retro disco vette át a főszerepet.
közélet
Misszióvezetők házastársai a Festetics-kastélyban
Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége május legvégén egész napos Balaton-felvidéki kiránduláson látta vendégül a Magyarországra akkreditált misszióvezetők házastársait – adta hírül Kovách Judit Regina, a Köztársasági Elnöki Hivatal külügyi sajtóreferense.
közélet
Kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszer
A 770. évforduló tiszteletére rendezett ünnepségen a város dísztermében fogadták a testvérvárosokból érkezett delegációkat, ahol Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a vendégeket.
közélet
A nevelt és az elveszett gyermekekért
Közel 100 gyermek fújt egyszerre buborékot a zalaegerszegi Dísz téren. A flashmob-ot a városi gyermeknapon, az Ezer Lámpás Éjszakája rendezvény keretében szervezte meg a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat a nevelőszülői hálózatnak népszerűsítése, valamint az elveszett gyerekek érdekében.
közélet
Szabadulószoba és csörgőlabda-bajnokság
Érzékszervekre épülő feladatok várták az érdeklődőket az esélyegyenlőségi napon és az amatőr csörgőlabda-bajnokságon, melyet a Zala Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház rendezett meg az Apáczai ÁMK-ban szombaton.
közélet
Balatongyörök sikeres nyárban bízik
Balatongyörökön a szezonra való felkészülés már tavaly év végén elkezdődött, hisz a közterületi fák metszésével már a téli időszak zárása után végeztünk – mesélte a főidényre készülés szakaszait érintő érdeklődésünkre Biró Róbert polgármester, aki további részleteket is elárult.
közélet
Önálló turisztikai célpont legyen
Mindszenty József emlékezete címmel szervezett konferenciát a város önkormányzata, és a Göcseji Múzeum. A díszteremben megrendezett tudományos ülésen Budapestről és Szombathelyről érkezett történészek tárgyalták Mindszenty életének főbb állomásait, fókuszba helyezve az 1945-től haláláig (1975) terjedő időszakot.
közélet
Europespa MED védjegy a hévízi tófürdőnek
Az Európai Fürdőszövetség (ESPA) EuropeSpa MED minőségbiztosítási védjegyét vehette át Bükfürdőn négy magyarországi gyógyfürdő képviselője.
közélet
A jó főidény sok összetevős
Keszthely a Balaton fővárosa. Számos értékes műemlékkel, látnivalóval rendelkezik. Önmagukban mindezek az értékek a tóra építkezve, elegendőek egy jó főidényhez? - kérdeztük Tar Lászlót, a keszthelyi székhelyű Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját.
közélet
Nem csak város, otthon is
Zalaegerszeg első, 1247-es írásos említésének 770. évfordulóján ünnepi közgyűlésre került sor a város dísztermében. A házigazda Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket, köztük Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkárt, Szita Károlyt, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökét, Vigh László országgyűlési képviselőt, Fekete Györgyöt az MMA elnökét, valamint a megye és a város számos közéleti személyiségét.
közélet
Jubileumi év és vármakett avatás
A város napjához kapcsolódó rendezvényekről, illetve az idei Egerszeg Fesztivál programjairól tartott a szervezőkkel közös sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán polgármester. Elhangzott: az összművészeti rendezvénysorozat 2017-ben a város első írásos említésének 770. évfordulója előtt is tiszteleg, így a hagyományos programokon túl, számos esemény a jubileum jegyében zajlik a következő hetekben.
közélet
Május 7-én rajtol a mezőny
Péntekig még lehet nevezni a koraszülöttek támogatására szervezett jótékonysági futásra. A Másodszor is célba érünk! elnevezésű verseny május 7-én, vasárnap 9 óra 20 perckor vesz rajtot (a Dísz tér helyett, tavalyi fotó) a Göcseji Falumúzeumból. Az egyéni és csapatversenyzők Zalaegerszeg és Keszthely közötti 59,3 kilométeres távot teljesíthetik váltófutásban.
közélet
Balatoni évadnyitó: Keszthely jó szezont vár
Idén is a keszthelyi Balaton-parton, a mólónál tartották az évadnyitó ünnepséget. A Balaton koszorúját a Feltámadás cserkészcsapat tagjai vitték a Helka sétahajóhoz, amelynek fedélzetéről Ruzsics Ferenc polgármester dr. Horváth Teréz jegyzővel dobta azt a magyar tenger habjai közé.
közélet
Cserszegtomaj nagyközséggé avanzsált
A közelmúltban megadatott Cserszegtomajnak, hogy felvegye a nagyközség címet. A törvényben meghatározott kemény feltételeket, szigorú kritériumokat sikerült teljesíteniük, így már használhatják e rangot adó elnevezést.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
ZAZEE Kulturális Egyesület (21), Vetítés (2), Kósi Zsolt szóvivő (2), Betörés és lopás (1), Galamb és kisállat kiállítás (1), Meiszner Katalin természetgyógyász, biokertész (1), Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet (2), Burgonya Nap (4), Paraolimpia (3), karbonsemlegesség (1), MTB maraton (1), Egyetemi Napok (5), Fajtabemutató kiállítás (1), Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Díszterme (2), Húsvét (99), Zorán (13), Bérces Edit ultramaratoni futó, világcsúcstartó, világ- és Európa-bajnok (8), DARTS-verseny (8), Fel a netre (12), Várostörténet (49)