Vezető hírek
közélet
Testvérvárosi kapcsolatot létesítenének
Vietnami kulturális és gasztronómiai bemutató megrendezése, valamint testvérvárosi együttműködés kialakítása is szóba került azon a találkozón, melyen a Vietnami Szocialista Köztársaság nagykövete által vezetett küldöttséget fogadta Zalaegerszeg vezetése a városházán.
közélet
Kehidakustányi hagyományőrző programok
A 2016 tavaszán létrehozott kehidakustányi Hagyományőrző Mariska-udvaron immáron második éve színes programok várták a látogatókat idén nyáron is.
közélet
Pacsa olyan hely, melynek géniusza van
A művelődési ház megújított nagytermében ünnepelték Pacsán a várossá válás nyolcadik évfordulóját szombaton. A közép-zalai település nyolc éve, 2009. augusztus 20-án nyerte el a megtisztelő rangot, melyhez kötődően rendezik meg minden évben a városnapot kitüntetésekkel elismerve Pacsa fejlődéséért, közösségéért munkálkodókat.
közélet
Kustánszeg fergeteges falunapján
Világháborús emlékművet és felújított utcákat avattunk, de szórakoztató és sportprogramokat is szerveztünk augusztus második hétvégéjén a XXI. Kustánszegi Napok alkalmából – mondta érdeklődésünkre Bécs Tiborné, a kistelepülés polgármestere.
közélet
A kötődés két kapuja Tófejen
Két napig tartó falunapot szerveztünk augusztus első hétvégéjén. Pénteken, a koncertek délutánján, a közönséget szórakoztatva: az Exit, a Zoom és a Republic együttesek léptek színpadra. A szombati, 19. alkalommal tartott falunap nyitányaként pedig egyszerre két székelykaput is felavattunk a 11 évvel ezelőtt szinte teljesen önerőből elkészült faluház előtti téren – adta hírül Horváth Zoltán polgármester.
közélet
Isten éltesse a 20 éves Zalakarost!
Zalakaros várossá válása huszadik évfordulóját ünnepelte nemrégiben. A jubileumra szervezett ünnepséget megtisztelte személyes jelenlétével dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, aki ünnepi beszédében méltató szavakkal szólt a patinás üdülőváros fejlődéséről és arról a hazai és európai sikertörténetről, aminek részesei lehetnek a helyben élő polgárok. A Magyar Fürdővárosok Szövetségének tagtelepülése nem titkoltan az itt működő termálfürdőnek köszönheti folyamatosan bővülő idegenforgalmát, jólétét.
közélet
Kerékpárút szemle a képviselővel
A kerékpáros közlekedés jelenlegi zalaegerszegi lehetőségeit saját bőrén tapasztalhatta meg Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, amikor is intézményvezetőkkel közösen bicikli túrát tett a megyeszékhelyen.
közélet
Hittel és azonosságtudattal
Legnagyobb királyunk „a közösségi szabadság legmagasabb eszményéből, az önrendelkező államból teremtett olyan valóságot, amelyben minden magyar megélhette, valóra válthatta a lelki szabadság legmagasabb eszményét, a keresztény hitet” – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Szent István-szobornál tartott ünnepségen, Zalaegerszegen.
közélet
Búcsúzó plébánosok
A Magyar Kármelita Rendtartomány még májusban jelentette, be, hogy a Kis Szent Teréz plébániát tíz évre át kívánják adni az egyházmegyének. A hívek ekkor azonnal aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy rábírják a döntéshozókat a határozatuk felülvizsgálatára. A kezdeményezésük nem hozott sikert.
közélet
Alsópáhok, ahol jó élni és lakni
Az idei nyár is eseménydúsan telt Alsópáhokon, ahol a település lakói ismét egy jelentős beruházás megvalósítását ünnepelhették a falunapon. Az Alsópáhok Község Önkormányzata és az Alsópáhokért Közalapítvány által megrendezett találkozó idén is sportosra sikeredett. A nap átmozgató tornával kezdődött, majd tűzoltó bemutatóval folytatódott, az esti órákban pedig átadták az új sportlétesítményt.
közélet
Megújul a Kinizsi úti gyermekorvosi rendelő
Megkezdődött a Kinizsi utca 105. szám alatti társasházban lévő gyermek háziorvosi rendelő és védőnői szolgálat felújítása, ami a belső helyiségek valamint a gépészet teljes korszerűsítését foglalja magában. A beruházás része annak a fejlesztési projektnek, amely 13 háziorvosi és 17 védőnői körzetet valamint egy ügyeleti szolgálatot érint Zalaegerszegen.
közélet
Ügyfélcentrum nyílt a törvényszéken
Az ügyfelek gyors, szakszerű és kulturált kiszolgálásának érdekében ügyfélszolgálati iroda nyílt a Zalaegerszegi Törvényszéken. Az ügyfélkapuk mintájára kialakított Ügyfélcentrum személyes -és telefonos, valamint papíralapú – és elektronikus ügyintézésre egyaránt alkalmas.
közélet
Jótékonysági nap az AquaCityben
Jótékonysági napot rendeznek augusztus 12-én a zalaegerszegi AquaCityben, melynek bevételét a megyei kórházban működő fizioterápiás osztály medencéjének felújítására, valamint a Zala Különleges Mentők részére ajánlják fel.
közélet
Élelmiszer-adomány rászoruló gyerekeknek
Három raklap tartós élelmiszerrel érkezett meg a Coop Segély Alapítvány kamionja július 12-én a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Zalaegerszegi Gyermekotthonába. Az adományátadással egybekötött sajtóeseményen a gyerekek verseket, dalokat adtak elő.
közélet
Anyaság és testvérérkezés
Július első napján a hévízi Hotel Európában pihent meg egy hetes sétája végén az a szakemberekből és szülőkből álló kis csoport, amely a szülés és születés milyenségének, minőségének hosszú távú hatására kívánta felhívni a figyelmet.
közélet
Két új rohammentőt kapott Zala megye
Két új rohammentőt kapott Zala megye, az egyik Zalaegerszegen, míg a másik várhatóan Nagykanizsán áll szolgálatba. Az automata sebváltós esetkocsikat sajtótájékoztatón mutatták be a zalaegerszegi mentőállomáson.
közélet
Tóth Gábor újmisés pap
Az elmúlt időszakban húsz újmisés pappal gazdagodott a Magyar Katolikus Egyház. Felszentelése után június középső szombatjának estéjén tartotta újmiséjét a hévízi Szentlélek templomban a keszthelyi születésű, s családjával a fürdővárosban élt ifjú pap: Tóth Gábor, aki a veszprémi Hittudományi Főiskolán végzett.
közélet
No Drog: ne élj kábítószerrel!
Június 26-a a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napja. Ez alkalomból tartottak NO DROG elnevezéssel tájékoztató napot a Zalaegerszegi Bűnmegelőzési Centrumban.
közélet
Strandnyitás fúvószenével Letenyén
Letenyén június 24-én nyitja ki kapuit a városi strandfürdő és a kemping, melynek felújítására 22 millió forintot költött az önkormányzat saját költségvetéséből. Az elnyert pályázati támogatások további jelentős beruházásokat tesznek lehetővé, melyről Farkas Szilárd polgármestert kérdeztük.
közélet
Átalakítják, bővítik a Mikes utcai Tagóvodát
Belsőleg átalakítják és bővítik a Mikes utcai Tagóvodát. Az 1962-ben épült intézmény az akkori kor elvárásainak megfelelően készült, s azóta jelentősebb beruházás nem történt, így sok minden elavulttá, akár balesetveszélyessé vált. Ideje van tehát a megújulásnak. A munkálatok június 1-én elkezdődtek.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Pali Róbert polgármester (7), Francoise Debeaupte rendfőnök (7), Kertművelő verseny (1), Reininghaus Étterem és Pizzéria (2), Balaicz Zoltánné (3), Kárpát-medencei Szentlászló nevű települések 22. találkozója (1), Betlehemek (2), Jézus szíve templom - nagykanizsa (2), Rendezvényterem (1), Petőfi-iskola (5), Pályázati támogatás (19), Kanizsa Centrum Bevásárlóközpont (1), Pszicho Est (30), Önkormányzat Zalaegerszeg (4), Gaider Gergely igazgató (1), Keszthelyi Agroturisztikai Találkozó (1), Lehűlés (1), Keszthely-fenékpusztai ásatás (3), Geotermikus fűtési rendszer (3), József Attila Klubkönyvtár (7)