Vezető hírek
közélet
Elkészült a lenti Kerka-híd
Felavatták Lenti város keleti kapujában, a 75-ös főút mentén, a nettó 300 millió forintból, két ütemben felújított, kiszélesített, megerősített, stabilabbá tett Kerka-hidat, amelynek rekonstrukciója tavaly ősszel kezdődött.
közélet
Kínai beruházásokról a nagykövettel
Duan Jielong, Kína magyarországi nagykövete ötfős küldöttséggel érkezett ma Zalaegerszegre, hogy tárgyaljon a városban már zajló illetve tervezett kínai beruházásokról.
közélet
Lerakták a Boldogasszony-kápolna alapkövét
2009-ben készítette el Makovecz Imre Kossuth-díjas építész annak a kápolnának a vázlattervét, melynek alapkövét ma délután helyezték el a Gébárti-tó közelében. Az ötlet, hogy a Boldogasszony tiszteletére kápolna létesüljön a tóparton, dr. Buksa Ildikó pszichiátertől származik. Aki annak idején fel is kereste elképzelésével a neves építészt.
közélet
Göcseji Dombérozó
A Göcseji Dombérozó idén harmadik alkalommal – július 14–22. között – várja az érdeklődőket a tájegység 24 településének változatos programkínálatával. Élő bika road show, Népi játékok olimpiája, táj jellegű ételek kínálata és megannyi érdekesség a rendezvénysorozatban, melyhez Zalaegerszeg is csatlakozott.
közélet
Együtt koccintottak cserszegi fűszeressel
Az idei évben is útjára indult a Nyugat-Balatoni Borfesztiválok sorozata, melynek első állomása Cserszegtomaj, a Cserszegi Fűszeres borszőlő hazája volt.
közélet
Csak a Kertvárostól búcsúzik az atya
A megyéspüspök, dr. Székely János döntése alapján új egyházi intézmény alakult Zalaegerszegen, a Szent Kereszt Templomigazgatóság. Frissen kinevezett vezetőjét, dr. Kürnyek Róbert atyát kérdeztük ennek mibenlétéről.
közélet
Hűség és összetartozás
A marosvásárhelyi Kóródi Szász Albert festőművész kiállításának megnyitásával kezdődött a Zalaegerszeg-Marosvásárhely Baráti Társaság (ZA-MA) jubileumi ünnepsége. A Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben Nemes László festőművész személyes élményeit is megosztva szólt a marosvásárhelyi kulturális és művészeti élet történetéről.
közélet
Péter- és Pál-napi búcsú Pákán
A Pákai Szent Péter és Szent Pál római katolikus Plébániahivatal Péter-Pál-napi búcsúünnepét idén sikerült minden eddiginél nagyobbra szabni – büszkélkedett Lukács Tibor polgármester, aki összefoglalta az ünnepi programokat.
közélet
Nyári bűnmegelőzési iroda
A keszthelyi önkormányzat a helyi rendőrkapitányság szakmai vezetésével ismét bűnmegelőzési irodát működtet hét héten át a Balaton-parti Energia téren közel harminc, javarészt az Asbóth iskolából érkezett kortárs segítő bevonásával.
közélet
Kitüntetések és kinevezések a Semmelweis-napon
Hogyan lehetséges az, hogy ez a járvány nem támadja meg azokat, akik a kórházon kívül szülnek? – hangzott el a kérdés a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház Semmelweis-napi ünnepségén játszódó jelenetben, melyben dr. Kecskés Gábor orvos-igazgató személyesítette meg az anyák megmentőjét, míg Klein professzort dr. Schmidt Béla, az ortopédia osztályvezető főorvosa alakította.
közélet
Érdemes volt várni a jubileumi ünnepséggel
Fennállásának 25. éves jubileuma alkalmából tartottak ünnepséget a zalaegerszegi Idősek Gondozóházában. A lakók és a munkatársak egy évet vártak erre az eseményre, de megérte, mert idén júniusra egy teljesen megújított épületet kaptak cserébe.
közélet
Emelt fokozatú betegágyak és kórtermek
Az ágyhoz kötött páciensek kényelmét szolgálja az a 29 többfunkciós betegágy, amit a zalaegerszegi Szent Rafael kórházban szereztek be pályázat segítségével. Az intézményben három magasabb színvonalú elhelyezést nyújtó kórtermet is kialakítottak.
közélet
Kitüntetett építészek
A Zala Megyei Építész Kamara évente díjakat adományoz olyan megépített épületek építésztervezőinek, melyek méltók a szakmai elismerésre, valamint olyan építészek számára, akik a megyében több évtizedes szakmai munkájukkal, jelentős építészeti alkotásukkal hozzájárultak az épített örökség megőrzéséhez.
közélet
Padár példája
Padár, a Zalai-dombság és a Zalaapáti-hát területén elhelyezkedő község a nyugalom, a béke szigete.
közélet
20 éves a Tourinform Iroda
Harminc négyzetméterről indultak 1998. júniusában. Ma már egy száz négyzetméteres, modern, kulturált ügyfélszolgálati iroda várja a betérőket. Idén húsz esztendős a Zalaegerszegi Tourinform Iroda. Vagy ahogyan a jubileumot köszöntő sajtótájékoztatón nevezték: a város fogadószobája.
közélet
Közlekedj biztonságosan!
Jaj de megijedtem, úgy beütöttem a fejem – mondták a diákok, akik kipróbálták a biztonsági öv szimulátort a Magyar Autóklub országjáró közlekedésbiztonsági és oktató programjának zalaegerszegi helyszínén.
közélet
Látogatás a járműipari tesztpályán
Az Egerszeg Fesztivál keretében a járműipari tesztpályára látogattak el a testvérvárosok polgármesterei szombaton, hogy megismerkedjenek a zalai megyeszékhely a jövő járműveit és kommunikációs technológiáit érintő legnagyobb fejlesztésével.
közélet
Barátság, szeretet, összetartozás
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulója évében, az Egerszeg Fesztivál keretében testvér-és baráti városok küldöttségeit köszöntötte a város dísztermében Balaicz Zoltán polgármester. Az ünnepségen, a határon túli települések képviselőivel együtt emlékeztek a 170 évvel ezelőtt történtekre.
közélet
Zala és Muravidék erősödő kapcsolatban
Hamarosan kerékpáros, a későbbiekben pedig vasúti összeköttetés is létesülhet Zala megye és a Muravidék között. E két fejlesztésről is szó esett azon a találkozón, melyen újabb, egy évre szóló együttműködési megállapodást írt alá a Zala Megyei Önkormányzat és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK).
közélet
Trianon okairól és keserveiről
A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. Mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Nagykanizsa Szaplányos Jankapusztai vadászház (1), Tolcsvay László és Tolcsvay Béla: Magyar Mise (1), Gyenesdiás (179), dr. Horváth Zsolt, a Lenti Járásbíróság elnöke (1), Kovács Éva intézményvezető (2), Közönségtalálkozó (18), Kastélymesék (1), Régészet napja (6), Gelencsér István (2), Lápok Háza (4), Zalakomár (2), kardvívás (2), MANDALÁK (9), Bibó Borbála (1), Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (1), Sárkányhajós felkészítő (9), Nagygéci Kovács József (1), Busójárás (1), Bánhegyi Péter (1), Sáringer-Kenyeres Marcell biológus (1)