Vezető hírek
közélet
Adományból bútorok a váróterembe
Várótermi padokkal, asztalokkal, fogasokkal gazdagodott a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház onkológiai osztálya, amely a közelmúltban költözött be Pózváról a központi telephely szívcentruma, valamint a felújított F-épület negyedik emeletére. A beruházást az idén 70 éves fennállását ünneplő ZÁÉV Zrt. közel 3,5 millió értékű adománya tette lehetővé.
közélet
A Szombathelyi Egyházmegyéhez kerül a Pais-iskola
Az elmúlt héten megtartott közgyűlés legfontosabb döntéseiről számolt be Balaicz Zoltán polgármester. Többek között elhangzott, hogy együttműködési megállapodást kötöttek a Szombathelyi Egyházmegyével a Szent Család óvoda működtetése érdekében.
közélet
Vonyarcvashegy virágzó főidényre várakozik
Vonyarcvashegy, a Nyugat-Balaton sport-, természet- és családbarát üdülőfaluja gőzerővel készül a főidényre. Évről évre igyekszünk maradéktalanul kiszolgálni a helyi lakossági igényeket, de odafigyelünk minden olyan észrevételre is, amit a községbe érkező vendégektől kapunk, hogy mindannyiunk számára élhető, komfortos és minőségi szolgáltatásokban is gazdag településként szerezzünk jó hírnevet bel- és külföldön egyaránt – foglalta össze Péter Károly polgármester, akivel elsőként a strand újdonságairól beszélgettünk.
közélet
Balatongyörök bölcsessége beérik
A Nyugat-Balaton közkedvelt üdülőfalujában már kora tavasz óta folyamatos a készülődés a főidényre. Májustól késő őszig sok rendezvényt szervezünk: folklór, komolyzene, ifjúságnak szóló muzsika, térzene, bálok, borfesztivál, szüreti felvonulás, boros forgatag, búcsúk, sportversenyek, képzőművészeti kiállítások is várják a turistákat. A községet nemcsak a fürdőzésre, de az aktív kikapcsolódásra vágyók is nagyon élvezik. A kerékpárutak kiépítettek, a túrautak át- meg átszelik a környéket. Noha jó néhány turista megfordul Györökön, még sincs olyan nyüzsgés, mint a part menti nagyvárosokban. A békés, családias a hangulat megőrzésében vagyunk érdekeltek – mesélte Biró Róbert polgármester, akit elöljáróban a strandfejlesztésről kérdeztünk.
közélet
Lenti lendületben marad
Nem múlik el hónap anélkül, hogy az élhetőbb mindennapok megvalósítására törekvő, a közszolgáltatásait folyamatosan modernizáló Lenti városa ne kapcsolódna valamilyen nagyprojekthez, állami és uniós forrásokból megvalósított mega-beruházáshoz, a polgárok életét megkönnyítő nagy ívű programhoz – büszkélkedett Horváth László polgármester.
közélet
Ünnepi közgyűlés és díjátadások a város napján
Zalaegerszeg nyugalmat, biztonságot, kiszámíthatóságot jelent, az itt élők pedig megértést, bizalmat és szeretetet nyújtanak – fogalmazott többek között Balaicz Zoltán beszédében a városnapi ünnepi közgyűlésen, ahol részt vett Kövér László az Országgyűlés elnöke, Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, és dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke.
közélet
Zala is kap egy új vízszállító járművet
Szimpla- és duplafülkés vízszállítókat, magasból mentő gépjárművet, kritikusinfrastruktúra-bevetési egységeket, valamint gyorsbeavatkozó járműveket adtak át a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon május kilencedikén. A járművek összértéke meghaladja az egymilliárd forintot.
közélet
Hévízi romkert: Flavius-nap
A tavalyi évben „Kertörökség – kertturizmus” különdíjjal jutalmazott római kori Romkert mellett található rendezvénytér adott otthont idén is a Flavius-napnak május második szombatján, Hévízen.
közélet
Házhoz megy az ügyintézés lehetősége
A Zala megyei kormányablak busz (kab) tavaly október 2-án kezdte meg működését a megye 6 járásában összesen 38 kistelepülésen helyben kínálva az ügyintézés lehetőségét. A téli szünet után a március 5-étől ismét üzembe álló busz szolgáltatásait Zalaszentmihályon mutatták be a sajtó munkatársainak a minap.
közélet
Elindult a szezon Keszthelyen
Keszthely város turisztikai szezonnyitó ünnepségét már hosszú ideje május 1-én, a munka ünnepével és az Európai Uniós csatlakozás évfordulójával együtt rendezik meg. A keszthelyi évadnyitó és majális helyszíneként ezúttal is a Balaton-partot jelölték ki, ahol koncertek, táncbemutatók, gyermekműsorok, utcabál is szórakoztatta a vendégeket. A Helka sétahajó fedélzetéről pedig idén is megkoszorúzták a Balatont.
közélet
30 éves a városi újság
Kell egy csapat! Itt az idő – mondta dr. Kovács Flórián, a Városi Művelődési Központ igazgatója 89’ elején azon az összejövetelen, melyen felvetette: a városi televízió indulása (1985) után szükség van egy városi hetilap létrehozására is. Gondolkodjunk, ötleteljünk, aztán legközelebb már konkrét elképzelésekkel üljünk le beszélgetni.
közélet
A magyar családokról, biztonságunkról, jövőnkről
A munka, az otthon, a család fontosságát emelte ki Magyarország 2019 elnevezésű előadásában Dömötör Csaba miniszterhelyettes, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő a Zala Megyei Kormányhivatal Megyeháza Klub elnevezésű rendezvénysorozatának újabb állomásán, Zalaszentgróton.
közélet
A bölcsődék napján a dolgozókat köszöntötték
Bölcsődék napja alkalmából tartottak ünnepséget a zalaegerszegi Kis utcai Tipegő Bölcsődében, húsvéthétfő után kedden. A szakmai előadásokkal, műsorral színesített eseményen vendégül látták a város négy intézményének munkatársait, akik közül heten részesültek elismerésben.
közélet
Négycsillagos szálloda épül MMIK helyén
A városi közgyűlés módosította az idei évi költségvetési rendeletét, így 43 milliárdról 44,2 milliárdra emelkedett a főösszeg – fogalmazott a múlt heti képviselőtestületi ülés után tartott sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester.
közélet
Balatongyörök: Tervek és célok
A szokásos ötórai tea és süti mellett beszélgettek az önkormányzat idei terveiről, időszerű és érdekes kérésekről azon a rendezvényen, amelyet a balatongyöröki Társas-kör szervezett.
közélet
Háziorvosi rendelőt avattak Cserszegtomajon
Többlépcsős fejlesztésként, mintegy 36 milliós önerő ráfordításával avatták föl Cserszegtomaj településközpontjában a nagyközség új, korszerű orvosi rendelőjét. Az önkormányzat a régi, könnyűszerkezetes rendelő épületében önálló minibölcsődét létesített. Az egészségügyi alapellátási szolgáltatás új központját: az orvosi rendelőt és a védőnői szolgálatot az önkormányzat egy szerkezetkész családi ház megvásárlása után alakította ki.
közélet
Átadták az új kardiológiai és szívsebészeti centrumot
Új egészségkultúrát szeretnének Magyarországon megvalósítani, ami elsősorban a megelőzésére, a betegségek elkerülésére, az egészségben töltött évek meghosszabbítására támaszkodik – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház új Kardiológiai és Szívsebészeti Centrumának átadásán.
közélet
Borkommunikáció: Aszútól a zenitig
Egy kötetlen hangvételű kötetbemutatóra hívták meg az érdeklődőket, március végén a Balatoni Múzeumba, ahol a Borkommunikáció. Aszútól a zenitig című kiadvány részleteire fókuszáltak.
közélet
Fejlesztik a balatoni viharjelzőrendszert
Április elsején hivatalosan is megkezdődött a viharjelzőszezon, a jeles nap ezúttal a Katasztrófavédelmi rendszerek a Balaton régió területén elnevezésű uniós projekthez kapcsolódó eszközátadással egészült ki. Ennek is köszönhetően a legmodernebb eszközök vigyázzák a Balaton környékén élők és a nyaralók biztonságát.
közélet
Távmeghallgatás és beszédleírógép
Összbírói értekezlet keretében értékelte a 2018-as évet a Zalaegerszegi Törtvényszék. Az esemény előtt sajtótájékoztatót tartottak, melyen részt vett dr. Gyarmathy Judit, az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettese és dr. Túri Tamás, a Pécsi Ítélőtábla megbízott elnöke is.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Régi mobilok ledása (1), Szoboravató (12), Balatongyörök, móló melletti sétány (14), Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (1), bábelőadás (16), Szényi Krisztina kommunikációs munkatárs (4), Nagyrada (1), Országos Meteorológiai Szolgálat (7), Soltis Lajos Színház (5), Fő tér és Balaton-part (1), Keresztury emlékév (5), Street Festival (6), Nevelőszülői hálózat (1), könyvajánló (59), Belvárosi Múzeumok (16), Sport- és Szabadidőközpont Nagykanizsa (3), Budaházi Tibor festőművész (16), Helmut List elnök (1), Dr. Csikós Andrea Dóra (5), Zala Vármegyei Építész Kamara (3)