Vezető hírek
közélet
Pártállástól függetlenül a városért
Átvehették megbízólevelüket a frissen megválasztott önkormányzati képviselők, és a polgármester.
közélet
„Ízig-vérig zalai volt”
Deák Ferenc születésének 216. évfordulóján megemlékezést tartottak a haza bölcse egykori szülőházánál, Söjtörön. Az egybegyűltek az egyik legnagyobb zalai magyar államférfi előtt tették le tiszteletüket, akinek példája századokon átívelve is mérce a közügyekkel foglalkozók számára.
közélet
Búcsú Balogh Tamás színművésztől
Kollégái, barátai, tisztelői vettek végső búcsút Balogh Tamás színművésztől a Hevesi Sándor Színház nézőtéri előcsarnokában. Mint ismert, a zalaegerszegi társulat örökös tagja október 2-án, 75 éves korában hunyt el.
közélet
Ismét Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere
A zalaegerszegi önkormányzati választásokon 44 százalékos volt a részvételi arány (összesen 20864 választópolgár jelent meg a szavazáson.) A polgármesteri választást Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) nyerte (82 százalékos feldolgozottságnál 70 százalékkal), mögötte 23 százalékkal Keresztes Csaba, a Tiéd a Város Egyesület jelöltje végzett.
közélet
Indul a Göcseji Múzeum fejlesztése
Hamarosan indul a zalaegerszegi Göcseji Múzeum épületének, illetve kiállítótereinek felújítása. Az összesen 1 milliárd 850 millió forintból megvalósuló fejlesztési összeg túlnyomó része TOP pályázatból valósul meg, ám 550 millió forinttal az állam is támogatja a beruházást.
közélet
Jubilál a kórház intenzív osztálya
Ötven éves a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Aneszteziológiai- és Intenzív Betegellátó Osztálya. A jeles alkalomból tudomány ülést szerveztek az Arany Bárány szálló télikertjében.
közélet
Keskenyből széles lett
Ferde állású parkolók kialakításával szélesebb lett a Mátyás király utca egy része, Zalaegerszegen. A Május 1. liget oldalából vettek le egy kis terület ehhez, melynek köszönhetően hússzal növelték a meglévő parkolóhelyek számát, ami így 66-ra növekedett.
közélet
Zala megye gazdaságfejlesztéséről
Az október 13-i választásokkal a 2014-ben megalakult megyei közgyűlés ciklusa is lezárul. Ebből az alkalomból számvetésre kértük dr. Pál Attilát, a Zala Megyei Közgyűlés elnökét.
közélet
Másokért emlékplakett az embertársak tiszteletéért
A zsidó újév (Rós Hásáná) közeledtével idén is sor került a hagyományos „Másokért” emlékplakett átadására. A Zalaegerszegi Zsidó Hitközség, és a Remény Közalapítvány által alapított díjat minden évben két személynek adományozzák.
közélet
Református családi nap a nyitottság jegyében
Különleges programra várja az érdeklődőket szeptember 28-án a Zalaegerszegi Református Gyülekezet. Az Apáczai ÁMK-ban megrendezésre kerülő Református családi nap részleteiről sajtótájékoztatón számolt be Hodánics Péter lelkipásztor, és Tolvaj Márta, nemcsak alpolgármesterként, hanem a helyi gyülekezet presbitereként is.
közélet
Gazdag életút, szellemi tisztaság
Író, költő, tudós, akadémikus, irodalomtörténész, miniszter. Felsorolni is nehéz, hogy hányféle dologgal foglalkozott élete során Keresztury Dezső, Zalaegerszeg szülötte, és díszpolgára.
közélet
Terítéken a vadászat
Könyvbemutató és vadászati szakmai konferencia is színesítette az Országos Vadpörkölt- és Borfesztivál – Zalai Teríték nyitónapját, pénteken. A zalai megyeszékely háromnapos őszi nagyrendezvényének e két kiemelt eseményét a város dísztermében tartották.
közélet
A szívsebészeti ügyről pro-és kontra
A Tiéd a Város Egyesület a Zala Megyei Szent Rafael Kórház szívsebészeti osztálya körül kialakult helyzetről, az osztályvezető főorvos, dr. Alotti Nasri felmondásáról és távozásáról tartott sajtótájékoztatót a közelmúltban az egészségügyi intézmény mellett, Kinek hiszünk? címmel.
közélet
Huszonöt év képviselői munka
Jubilál Kiss Ferenc, a városi közgyűlés szocialista önkormányzati képviselője: 1994 óta dolgozik a képviselőtestületben, mint mondja munkáját szolgálatnak tekintette és csak Zalaegerszeg fejlődésének segítése volt a célja az elmúlt 25 évben.
közélet
Gyimesi Endre: Tevékeny évek voltak
Szent István Napja alkalmából, példaértékű városvezetői tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült Zalaegerszeg korábbi polgármestere, dr. Gyimesi Endre. Az elismerésre Balaicz Zoltán polgármester és dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke közösen terjesztette fel.
közélet
Jön az iskola, jön a segítség
A szeptember anyagilag megterhelő a diákokat nevelő családok számára. Különösen igaz ez a hátrányos helyzetűek esetén. Rászoruló családok iskola kezdését könnyítik meg azok az adományok melyet a közelmúltban adtak át az illetékesek az érintetteknek.
közélet
Haladni tovább a Szent István-i úton
Zalaegerszegen a hagyományok szerint két helyszínen emlékeztek meg az államalapításról. Augusztus 19-én a csácsbozsoki Szent István-szobornál a honvédelmi miniszter, míg augusztus 20-án a Jézus Szíve Ferences Templomban a város polgármestere tekintett vissza Szent István hazát teremtő államszervező tevékenységére.
közélet
Jelképe a kereszténységnek és a magyarságnak
Makovecz Imre tervei alapján építették fel a Boldogasszony Kápolnát Zalaegerszegen, a Gébárti-tó partján, amit augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján adtak át ünnepélyesen. Szűz Mária halálára és mennybevételére emlékező szentmisét Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, Kiss-Rigó László celebrálta.
közélet
Ismét sikeres jótékonysági nap az AquaCityben
Még mindig nyár van, megint jótékonyan lehetett strandolni és újra rekord dőlt. Valójában csak a kedvezményezettek neve az újdonság, a város lakossága, a főzőcsapatok, a támogató cégek és természetesen a házigazda AquaCity ismét kitett magáért, és több, mint 12 millió forint gyűlt össze az idei nemes célokra.
közélet
Keresztes Csaba az egyesület polgármester-jelöltje
A Tiéd a Város Egyesület és a hozzá csatlakozó öt helyi ellenzéki párt (MSZP-Párbeszéd, DK, Jobbik, LMP, Momentum) valamint a dr. Márki-Zay Péter által vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom, mint támogató szervezet, bemutatta polgármester-jelöltjét, valamint négy képviselőjelöltjüket.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kurucz Ádám Ady-estje (1), Magyar Kerékpáros Szövetség (1), Érzékenyítő nap (1), Karáth Anita (26), Dr. Molnár József, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője (1), Keszthely, Városi Kórház (3), Rajzpályázat (7), Kosztolányi utca kétirányúsítása (21), Club Angels (7), Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége (7), Betegség (5), mentorálás (1), hárfaművész hangverseny (1), szemészet (2), Tárlat (2), Ganz Ábrahám Technikum (9), Önkormányzatok (2), Idősnap (4), Pókaszepekt (1), RockMajális (2)