Vezető hírek
közélet
Indul a Kosztolányi utca kétirányúsításának második üteme
Folytatódik Zalaegerszegen a Kosztolányi Dezső utca kétirányúsítása. A beruházás második ütemének nyitánya alkalmából sajtótájékoztatót rendeztek a Baross ligetben. A park környezete (vagyis a Hunyadi-, Kosztolányi- Zrínyi- és Kossuth utcák találkozása) fontos csomópontja lesz az építkezésnek a következő hónapokban.
közélet
Széderestet tartottak Zalaegerszegen
Pészachi széder estére várta a hittestvéreket a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség. A köztudatban zsidó húsvétként, vagy pászkaünnepként is ismert összejövetel a zsidóság egyik legjelentősebb ünnepe.
közélet
Díszpolgári címet kapott dr. Kőrösi Lajos háziorvos
Díszpolgári címet adományozott Szentpéterúr önkormányzata dr. Kőrösi Lajos főorvosnak, aki ötven éven keresztül háziorvosként praktizált a községben. A 90 éves háziorvos ma Balatongyörökön él feleségével és aktívan segíti a helyi orvos munkáját.
közélet
Ismét kerékpárosbarát település és munkahely lett Kispáli
Kétség nem férhet hozzá, hogy Kispáli lakosainak kedvenc járműve a bicikli, a falu ugyanis idén már második alkalommal nyerte el a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely címet.
közélet
Új nyomvonal vezet majd le a Jánka-hegyről
A megnövekedett forgalom miatt kiszélesítik Zalaegerszegen a Jánka-hegyi Kikelet utcát. A fejlesztésről Balaicz Zoltán polgármester és Galbavy Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője tartott sajtótájékoztatót a helyszínen.
közélet
Védetté nyilvánították a Saly család sírját
A legutóbbi városi közgyűlés legfontosabb döntéseiről számolt be a már hagyományos ZEGINFO keretében Zalaegerszeg polgármestere. Balaicz Zoltán elmondta: döntöttek a 2024-es városi költségvetés első negyedéves módosításáról, a városi büdzsé 2,78 milliárd forinttal emelkedett állami támogatások és megemelt normatív hozzájárulások révén, így a főösszeg 51,3 milliárd forintra emelkedett.
közélet
Összbírói értekezlet Zalaegerszegen
A Zalaegerszegi Törvényszék április 18-án rendezte meg a 2023-as évet értékelő összbírói értekezletét, mely előtt sajtótájékoztatón számoltak be az előző év történéseiről.
közélet
A Lokálpatrióta Klub vendége a Tourinform Iroda volt
A Tourinform Iroda sokoldalú munkáját ismerhették meg az érdeklődők a Zalaegerszegi Lokálpatrióta Klub legutóbbi összejövetelén. Iványi Ildikó, a szervezet elnöke Tuboly Andreával, a Tourinform Iroda vezetőjével és Tódor Tamás marketing referenssel, idegenvezetővel beszélgetett, de a vendégek rövid prezentációkat is tartottak.
közélet
Járdaszakaszok felújítása a Kertvárosban
A zalaegerszegi Átalszegett utca 169-173. számú társasházak keleti oldalán húzódó járda állapotával kapcsolatban többször érkezett jelzés a településrész önkormányzati képviselőjéhez, Bognár Ákoshoz.
közélet
Elkészült az új Hattyú bisztró
Befejeződött Zalaegerszegen a Gébárti-tó és környéke fejlesztése. A több évig tartó projekt utolsó elemeként az egykori Hattyú büfé helyén felépült az új bisztróépület, mellette közösségi teret is kialakítottak.
közélet
Végzősök fája a zalaegerszegi Béke-ligetben
2018 óta minden évben, így az idén is elültették a ballagó diákok a Zalaegerszegi Végzősök Fáját (most egy sárgavirágú vadgesztenyefát) a Béke-ligetben. Az eseményen részt vett Balaicz Zoltán, a város polgármestere is.
közélet
Felújítás a zalaegerszegi Falumúzeum utcában
Az olai városrészben az arányos városfejlesztés jegyében sorra újulnak meg az utcák. Néhány éve a Béke utca alsó szakasza került felújításra, majd a közelmúltban az új Perlaki utcát adtuk át. Most a Falumúzeum utca rekonstrukciós munkálatai folynak – fogalmazott Makovecz Tamás, a városrész önkormányzati képviselője a helyszínen megtartott sajtótájékoztatóján.
közélet
Felújítások a zalaegerszegi TV-toronynál
Megújult a zalaegerszegi TV-torony környezete, továbbá az épület külső homlokzatának földszinti része és a lift is. A részletekről a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán polgármester, Pais Kornél a LÉSZ Kft.-, és Aladi Gusztáv a Kontakt Humán Szolgálató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
közélet
140 éves a zalaegerszegi Csány-iskola
Fennállásának 140. évfordulóját ünnepli a Zalaegerszegi Csány László Technikum. A születésnap apropóján a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben rendeztek ünnepséget, majd azt követően állófogadást.
közélet
Az igazságügyi miniszter látogatást tett a zalaegerszegi Északi Ipari Parkban
Zalaegerszeg olyan város, amely hihetetlenül jól fejlődik, jó ötletek és kezdeményezések születnek. Az ilyen településeknek tud igazán a kormány segíteni – hangsúlyozta Tuzson Bence igazságügyi miniszter, aki prof. dr. Palkovics László az APZ Kft. (Autóipari Próbapálya Zala) ügyvezetőjének, az N7 Holding vezérigazgatójának és Balaicz Zoltán polgármesternek a meghívására érkezett Zalaegerszegre, azt Északi Ipari Parkba.
közélet
Befejeződött a burkolatfelújítás a Jókai utcában
Befejeződött Zalaegerszegen a Jókai utca felújítása. Az elmúlt évek fejlesztéseiről a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán polgármester és Bali Zoltán alpolgármester, a térség önkormányzati képviselője.
közélet
Felújítás az alsóerdei kerékpárúton
Megújul Zalaegerszegen az alsóerdei kerékpárút egy része; a szabadidőközponttól a Sugár utcai kereszteződésig haladó útszakaszt remix-technológiával modernizálják.
közélet
Új arculatot kapott Zalaegerszeg város honlapja
Megújult a város honlapja, a zalaegerszeg.hu oldal. Az önkormányzat új internetes felületét sajtótájékoztatón mutatta be Balaicz Zoltán polgármester, dr. Kovács Gábor főjegyző és Dippold Márton kabinetvezető.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Nagykanizsa Szaplányos Jankapusztai vadászház (1), Tolcsvay László és Tolcsvay Béla: Magyar Mise (1), Gyenesdiás (179), dr. Horváth Zsolt, a Lenti Járásbíróság elnöke (1), Kovács Éva intézményvezető (2), Közönségtalálkozó (18), Kastélymesék (1), Régészet napja (6), Gelencsér István (2), Lápok Háza (4), Zalakomár (2), kardvívás (2), MANDALÁK (9), Bibó Borbála (1), Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (1), Sárkányhajós felkészítő (9), Nagygéci Kovács József (1), Busójárás (1), Bánhegyi Péter (1), Sáringer-Kenyeres Marcell biológus (1)