Vezető hírek
közélet
A független, szabad Magyarországot teremtették meg
Zalaegerszegen városi ünnepség keretében emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulójáról. A rendezvény a hagyományokhoz híven közös imával kezdődött a Mária Magdolna Plébániatemplomban, majd megemlékező beszédekkel folytatódott előbb a Deák téren, majd a Csány László téren.
közélet
Sajtónapi köszöntés a nemzeti ünnep alkalmából
A már hagyományos sajtónapi reggelin (ebben az évben március 13-án) Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő köszöntötte a helyi médiumok vezetőit, a sajtó munkatársait. A politikusok megköszönték az újságírók munkáját.
közélet
Nagykanizsa az ipari parkok gyűrűjében
Nagykanizsán a gazdaságot a jelenlegi nehéz helyzetben két ipari park, a már megtelt északi és a nemrégiben átadott új keleti tartja víz fölött, azonban a jövőbeni fejlődés irányát a jó elhelyezkedéséből és ipari-gazdasági kultúrájából adódó potenciál jelöli ki, mely további két ipari park kialakítását rajzolja fel, szigorúan a fenntarthatóság, a körkörösség jegyében – mondta el Balogh László polgármester a város jövőbeni lehetőségeit értékelő előretekintésében.
közélet
Társadalomformáló személyiségek
Ismeretterjesztő előadássorozatnak ad otthont a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség közösségi háza. Hartmann Miklós író, közgazdász március végéig három prezentációt tart az érdeklődők számára.
közélet
Jó ügyért kiállni mindig érdemes
Több mint egymillió forint adomány gyűlt össze a ZONE bevásárlóparkban lévő DM drogériaüzlet újranyitásának napján, 16-17 óra között, mely összeget a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Zalaegerszegi Gyermekotthona javára ajánlották fel. A jótékonysági akcióban a Zalakerámia ZTE KK játékosai is részt vettek, a kasszáknál segédkeztek a megvásárolt áruk elpakolásában.
közélet
Önálló fűtésrendszer a hangversenyteremben
Zajlik az intézmény fűtésrendszerének leválasztása, saját kazánház kiépítése, két új, modern gázkazán beépítése és a kapcsolódó fűtéstechnika telepítése. A részletekről a Városi Hangverseny-és Kiállítóterem előtt Balaicz Zoltán polgármester, dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő, Flaisz Gergő a Keresztury VMK igazgatója és Tóth László, tagintézményvezető számolt be.
közélet
Soha ne igazoljuk a gyilkosokat
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából rendeztek péntek délután megemlékezést Zalaegerszegen, a Kosztolányi úti Gulag emlékműnél. A gyertyagyújtással egybekötött ünnepségen részt vett többek között Vigh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán polgármester, valamint a város alpolgármesterei, önkormányzati képviselői, és több civil szervezet tagsága is.
közélet
Legfontosabb a megelőzés
Tartásvizsgálatra, csontsűrűség-mérésre, testösszetétel-elemzésre, dietetikai tanácsadásra valamint látáspróbára nyílt lehetőségük a zalaegerszegi önkormányzat munkatársainak a Zala Megyei Szent Rafael Kórház által működtetett Egészségfejlesztési Irodában. Az esemény egyik állomása volt a város és a kórház együttműködésének.
közélet
Télűzés Batman-nel és ősmagyarokkal
Batman, Pókember, ősmagyarok, vármegyei nemesek, cirkuszosok és medúzák űzték el a telet a zalaegerszegi Városi Farsangon. A felsorlás persze korántsem teljes, akadtak még újkori mesehősök és klasszikus figurák is az ünneplők között.
közélet
Ápolóként dolgozni igenis menő
Az ápoló ma is kulcsfigura, akitől támogatást, segítséget vár a rászoruló, fogalmazott köszöntőjében a Zala Megyei Szent Rafael Kórház főigazgatója a magyar ápolók napja alkalmából rendezett ünnepségén, amelyen három szakdolgozó tevékenységét ismerték el Kossuth Zsuzsanna Emléklappal.
közélet
Elfogadták Zalaegerszeg 2023. évi költségvetését
Az önkormányzat idei évi költségvetése stabil és kiszámítható működést tesz lehetővé. A 2023-as költségvetés 57,6 milliárd forintos főösszeggel indul, nem tartalmaz hitelfelvételt és adóemelést sem.
közélet
Két év kihagyás után újra farsang
Három éve volt utoljára Városi Farsang. A koronavírus-járvány miatt kétszer is elmaradt a hagyományos télbúcsúztató/tavaszköszöntő jelmezes felvonulás. Idén azonban újra megrendezik a fánkvásárral egybekötött eseményt.
közélet
Új kerítésszakasz a zsidó temetőnél
Megújult a zalaegerszegi zsidó temető kerítésének Hoffhalter Rudolf utcai szakasza. A beruházás a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) egyik pályázata segítségével valósult meg, de a helyi közösség is hozzájárult a költségekhez.
közélet
A skanzenben is kárt okozott a viharos szél
A Göcseji Falumúzeum épületeit sem kímélte a szombati szélvihar - derül ki az intézmény legutóbbi Facebook-bejegyzéséből. Mint írják, fontos állomásához érkezett a vihar kártételeinek felszámolása.
közélet
Friss lapszám pdf-formátumban
A ZalaEgerszeG hetilap legfrissebb, január 31-i lapszáma pdf-formátumban érhető el az alábbi linken.
közélet
A kórház és a város együtt ünnepel
A Zala Megyei Szent Rafael Kórház idén ünnepli fennállásának 175. évfordulóját. A nagy múltú egészségügyi intézmény Zalaegerszeg önkormányzatával együttműködve programsorozattal készül a 2023-as jubileumi évre, amelyről sajtótájékoztató keretében kötött megállapodást a kórház főigazgatója és a város polgármestere.
közélet
Nyitva marad az uszoda
Múlt héten újabb, 63,8 millió forintos állami támogatást kapott az önkormányzat az uszoda és tanuszoda üzemeltetéséhez a 2023-as év első negyedévére (2023. január 1. – március 31.). Ezt követően mindig negyedévente állapítja meg a kormány az adott időszakokra vonatkozó kormányzati energetikai támogatásokat. Köszönjük a kormány támogatását és különösen Schmidt Ádám sportállamtitkár odafigyelését! – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Balaicz Zoltán polgármester.
közélet
Járdafelújítás a Petőfi utcában
Megújult a Petőfi utca Takarék köztől a Kossuth utcáig tartó járdaszakasza. Az önkormányzati forrásból finanszírozott beruházás eredményeiről a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán polgármester és dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő.
közélet
Kéményseprők jókívánságai
Idén is kéményseprők köszöntötték az új évet a városházán. Kerkai László, a katasztrófavédelmi igazgatóság megyei csoportvezető-helyettese és Fodor Sándor kéményseprő Balaicz Zoltán polgármesternél tettek látogatást, hogy rajta keresztül kívánjanak szerencsés új esztendőt Zalaegerszeg minden lakójának.
közélet
175 éves a Szent Rafael Kórház
A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idén ünnepli fennállásának 175. évfordulóját. A kezdetek 1848-ra nyúlnak vissza, amikor is megnyílt a 12 férőhelyes Ispotály (a Kossuth utcában a posta melletti épületben), helyt adva az intézményesített betegellátásnak Zalaegerszegen.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kurucz Ádám Ady-estje (1), Magyar Kerékpáros Szövetség (1), Érzékenyítő nap (1), Karáth Anita (26), Dr. Molnár József, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője (1), Keszthely, Városi Kórház (3), Rajzpályázat (7), Kosztolányi utca kétirányúsítása (21), Club Angels (7), Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége (7), Betegség (5), mentorálás (1), hárfaművész hangverseny (1), szemészet (2), Tárlat (2), Ganz Ábrahám Technikum (9), Önkormányzatok (2), Idősnap (4), Pókaszepekt (1), RockMajális (2)