Vezető hírek
közélet
Út- és járdafelújítás a Jókai utcában
Megújul az út- és a nyugati oldali járdaburkolat a Jókai Mór utcában, mégpedig az Arany János- és Mikes utcai szakaszon. A részletekről a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán polgármester és Bali Zoltán alpolgármester.
közélet
A helyi adókat nem, a felelőtlen állattartók bírságát viszont emelik
Az európai energiaválság és az infláció még mindig érezteti negatív hatását, de az önkormányzat igyekszik figyelni a polgárok élethelyzetére. Ezért a temetkezési és a temetői szolgáltatási díjak 2024-ben nem emelkednek – fogalmazott a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón a polgármester.
közélet
Szakértelemmel, szociális érzékenységgel
A Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége 1997-ben jelölte ki november 12-ét, hogy ezen a napon világszerte, minden évben tisztelegjenek azok előtt, akik segítik, támogatják, felkarolják az elesetteket, a szegényeket és a betegeket. Magyarország 2002-ben csatlakozott a világnaphoz, de Zalaegerszegen már 2001-ben volt ilyen rendezvény és azóta hagyománnyá is vált. Minderről Balaicz Zoltán polgármester beszélt a városházán megtartott ünnepségen.
közélet
Tiszteljük és becsüljük a szépkorúakat
Nekünk fiatalabbaknak, és az önkormányzatnak feladatunk és kötelességünk, hogy méltóságteljes öregkora, helye és szerepe legyen községünkben minden idősödő embernek - fogalmazott Sipos László, Teskánd polgármestere a településen megtartott Idősek-napi ünnepségen.
közélet
Festés és lámpás felvonulás a kertvárosi templomban
Felújító festésen esik át néhány hónapon belül a kertvárosi templom. A belső munkálatok egy része már megtörtént. Mindez nem jelent akadályt a miserendben, illetve egyéb rendezvényekben. Márton napon például első alkalommal rendeztek lámpás felvonulást.
közélet
Tabletek segítik a hallgatók tanulmányait
Száz hallgató vehetett át táblagépet a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában, melyeket tanulmányaik végéig használhatnak. A Pannon Egyetem 2022 májusában, a „Pannon Egyetem gyakorlatorientált infrastrukturális- és készségfejlesztési reformja” elnevezésű, RRF-2.1.2-21-2022-00007 számú projekt keretében 4 milliárd forint összegű támogatást nyert el.
közélet
Kitüntetésben részesült Hornung Tamás, főiskolai docens
A Magyar Tudomány Ünnepe eseménysorozat nyitórendezvényét Veszprémben tartották november 9-én. Tudomány, mely válaszokat keres a globális kihívásokra - ez a központi gondolata idén a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatnak, melyet a hazai tudományos eredmények bemutatása céljából húsz évvel ezelőtt hívott életre a Magyar Tudományos Akadémia.
közélet
A segítő munkát köszönte meg a Fidesz
Zalaegerszeg készen áll a 2024. június 9-én várható önkormányzati választásra, és minden korábbinál több segítőt megmozgató kampányra készül, hogy az országban a legnagyobb győzelmet arassa a szakértelem, a stabilitás, az összefogás és a biztonság jegyében – hangzott el többek között a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban megrendezett vacsorán, ahol több mint ötszázan vettek részt.
közélet
Modern csoportszobák és kápolna
26 évvel ezelőtt szülői igényekből indulva, az önkormányzat támogatásával „beleszületett” a város történetébe a keresztény szellemiségű Szent Család Óvoda, két csoportnyi gyermekkel. Az intézmény 2011-ben egyházi fenntartásúvá vált, egy évvel később tornateremmel bővült.
közélet
Tizenötödik alkalommal szerveztek Gesztenyés napot Galambokon
Bár a „Gesztenyés nap” nevet viseli Galambok hagyományos programja, az idén sem merült ki a kedvelt termés kóstolásában. A program keretében ugyanis sokszínű kulturális kavalkád, számos bemutató várta az érdeklődőket a közösségi téren.
közélet
Belgyógyász, kutató, kórházvezető
A zalaegerszegi Lokálpatrióta Klub vendége volt dr. med. habil. Gasztonyi Beáta phd, a Zala Vármegyei Szent Rafael kórház főigazgatója. Iványi Ildikó klubvezetővel a Deák-könyvtárban beszélgetve nemcsak szakmai, hanem magánéleti életeseményekről is mesélt.
közélet
A roma holokauszt áldozataira emlékeztek Zalaegerszegen
A roma holokauszt áldozataira emlékeztek pénteken a zalaegerszegi vasútállomás falán elhelyezett emléktábla előtt. Hetvenkilenc évvel ezelőtt 1944. november 3-án közel nyolcszáz zalai romát vittek el vonaton előbb a komáromi gyűjtőtáborba, majd Auschwitzba, koncentrációs táborba, ahonnan keveseknek adatott meg, hogy hazatérjenek.
közélet
Megemlékezés a november 4-i gyásznapon
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 67. évfordulójára emlékeztek november 4-én délelőtt Zalaegerszegen, az Ady utcai ’56-os emlékműnél. A rendezvényen Stárics Roland, a Zala Vármegyei ’56-os Hagyományőrző Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, jelezve: a november 4-i nemzeti gyásznap minden évben a múltba nézés napja is. Arra emlékezünk, hogy a szovjet tankok a diplomáciai jogokat semmibe véve eltiporták hazánkat, leverve a magyar nép forradalmát.
közélet
A társasházak is jelentkezhetnek LED-cserére
Folytatódik a zalaegerszegi önkormányzat által meghirdetett LED-csere program. A lakosság számára kiírt sikeres pályázatot követően, most a társasházak, lakásszövetkezeti lakóépületek regisztrálhatnak LED-cserére. A részletekről sajtótájékoztatón számolt be a városvezetés.
közélet
Az 1956-os forradalom domborművön - immár Olaszországban is
Olaszország Lombardia tartományának első 1956-os emlékművét avatták fel Milánó központjában, a Viale Ungheria körúton október 23-án. A köztéri alkotást keszthelyi szobrászművész, Turi Török Tibor készítette.
közélet
Emlékezés az elhunyt hozzátartozókra
A nagyobb temetőkben gyászzenével, a Göcseji útiban pedig ökomenikus istentisztelettel is várták a látogatókat Mindenszentek alkalmával Zalaegerszegen. A megyeszékhely 11 temetője fogadja hosszabbított nyitvatartással az emlékezni vágyókat november első napjaiban.
közélet
Közműrekonstrukció a Vizslaparki utcában
A zalaegerszegi Vizslaparki út szennyvíz- és ivóvízhálózatának rekonstrukciós munkáiról tartott sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán polgármester és Bali Zoltán alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője.
közélet
Megvásárolta az MCC az egykori Kummer kávéházat
Az egykori Kummer kávéház, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal korábbi épülete lesz a jövőben a Mathias Corvinus Collegium zalaegerszegi képzési központjának otthona. Az MCC felújítja a történelmi belvárosban lévő patinás ingatlant, így a beruházással egy újabb, a város történelme szempontjából fontos épület tündökölhet újra régi fényében - áll az MCC szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében.
közélet
Ünnep előtti sajtóbejárás a Göcseji úti temetőben
A közelgő Mindenszentek és Halottak napja alkalmából rendeztek bejárást a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben, ismertetve a legfontosabb ünnepi információkat. A sajtótájékoztatón Gecse Péter alpolgármester, Horváth István, a Városgazdálkodási Kft. ügyvezetője, Sziva Adrienn, a VG Temetési üzletágának vezetője, valamint a rendőrség képviselői vettek részt.
közélet
Jubileumot ünnepelt a Zalaegerszeg-Marosvásárhely Baráti Társaság
A Zalaegerszeg-Marosvásárhely Baráti Társaság megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget Zalaegerszeg város dísztermében. Az ünnepélyen a városvezetők és a meghívott vendégek mellet a helyi és az erdélyi testvérszervezet tagjai is részt vettek.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Ipari alpinista segéd képzés (1), Eszközátadás (5), Tanévnyitó (7), Teljesítménytúrára (2), Balatonmária (10), motorsport (10), Online adatbázis (1), Szabó Károly kancellár (4), Csurgó (4), Bokor Katalin (2), Vonyarcvashegy Kertmozi (8), Gyanó Szilvia néprajzkutató (8), Tebe Zalaegerszeg - Hulladékmentes bolt (1), Velkey Péter (18), Tavasz (6), Nemzeti összetartozás napja (12), Egerszegi Kapocs (6), Mould Tech Mérnöki Iroda Kft. (7), zalaszántói buddhista sztúpa (2), Csernus (2)